„A legszörnyűbb válasz a „miért így csinálod?” kérdésre az, hogy „azért, mert így szoktuk”. Ki kell lépned ebből a „betoncsizmából” amíg végleg meg nem köt!” Nagy Attila

Szeretne a munkatársaival részt venni egy olyan utazáson

  • ami megváltoztatja mindannyiuk életét,

  • ami Önnek és a munkatársainak lelki, cégének anyagi gazdagságot hoz,

  • amire később mindig úgy fog visszagondolni, hogy élete legjobb döntése volt?


Ha igen, akkor


INDULUNK, KAPASZKODJ!



Lélekdiagnosztika (Állapotfelmérés)


Az „Indulunk, Kapaszkodj!” programunk első lépése egy állapotfelmérés. Célja, hogy a tulajdonos-cégvezető számára rálátást nyújtsunk munkatársainak azon mély alapjaira, jellemére, értékrendjére, gondolkodásmódjára, amire a cég építkezhet.
Erről bővebben ITT (Módszer)

Ezt a speciális állapotfelmérést „lélekdiagnosztikának” neveztük el.
Lényege, hogy úgy jutunk hozzá a számunkra szükséges információkhoz, hogy közben elkerüljük a tudatos dezinformáció lehetőségét. Ha ugyanis felteszünk bizonyos kényes kérdéseket, a válaszadó többnyire mérlegeli, hogy a válasza milyen hatással lesz a megítélésére, cégére ahol dolgozik és megpróbálja az „elvárt” választ adni.
Ennél is nehezebb a helyzet olyan kérdések esetében, amelyekre a választ a kérdezett tudatalattijából kell felszínre hozni. Ezekben az esetekben értelemszerűen a válaszadó sem tudja a választ, tehát a kérdés hagyományos feltevése is felesleges. Ezért itt is indokolt a különleges módszer használata.
A „lélekdiagnosztika” eredményéről néhány napon belül részletes összegzést adunk.



Lelki kondi program


A fenti állapotfelmérés kiértékelése alapján a tulajdonos eldönti, hogy kéri-e a „Lelki kondi” programunk beindítását a cégénél. Ez heti egy napos személyes jelenlétünk az Ön cégénél. A program teljes hossza az eredmények és az igények alapján alakul.
A programvezető havi egy alkalommal (a havi értekezlettel egyidőben) csoportos foglalkozást, előadást tart, hetente pedig az egyéni problémák megoldásában is részt vesz (quasi munkahelyi pszihológus).

A program során a következő eredményeket fogjuk elérni:

  • Javulni fog a résztvevők közérzete a munkahelyükön és a magánéletben.

  • Munkahelyi és családi konfliktusaik jelentősen csökkennek, megszűnnek.

  • Koncentrációs képességük, lényeglátásuk megerősödik.

  • Munkabírásuk növekszik.

  • A munkatársak jobban együtt tudnak működni, mint korábban. Közös teljesítményük megtöbbszöröződik.

  • Kreativitásuk szárnyakat kap.


Mindezek hatására a cég versenyképessége és jövedelmezősége fog valószínűtlen mértékben meglódulni.

Megjegyzendő, hogy a résztvevők önmagukon is olyan jelentős pozitív változásokat tapasztalnak, amik magánéletükre, életminőségükre rendkívüli hatást fejtenek ki. Ez a résztvevő munkatársai számára akár cafeteria juttatásnak is felfogható, hiszen valójában ők azok, akik a programunk eredményeit közvetlenül élvezik. A cégre gyakorolt kedvező hatás mellett ez is egy nem elhanyagolható, kézzelfogható eredmény.



"Zavagyil Úr ottalszik" (Pimasz Úr ottalszik nyomán)


Az elmúlt 15 évben sok cégvezetőtől hallottam, hogy nincs akivel őszintén és tabuk nélkül beszélhetne a cégéről, a gondjairól, a személyes küzdelméről. Igazából magányosak. Ők is érzik, hogy többségében „érdekbarátokkal”, haverokkal vannak körülvéve, akik ha véletlenül elindul a „lejtmenet”, akkor gyorsan le is kopnak. Nyilván a beosztottjaival sem oszthat meg egy tulajdonos mindent. A barátait és a családtagjait nem terhelheti ilyesmivel. Ők egyébként sem értenék igazán, meg nem is ezért vannak.

Sokszor jó lenne valaki, aki meghallgatja, aki egyébként szakértője a témának és ezért érti, hozzá is tud szólni, tanácsot tud adni. Valaki, akivel nem valami hivatalos helyiségben, nyakkendőben, komolykodva, sablonos etiketthez igazodva lehet „tárgyalni”. Jó lenne valaki, akivel a konyhában, vagy a nappali foteljében pálinkát, vodkát, whiskyt (kinek-kinek ízlése szerint) iszogatva lehet hajnalig beszélgetni a problémákról, a sikerekről, a jelenről, a jövőről. Akivel még jókat sztorizgatni, röhögni is lehet. Sokaknak hiányzik egy ilyen „szakértő cimbora”.

Ha visszanézek a múltamra, azt látom, hogy az igazán kimagasló eredményeket akkor értem el, amikor ilyen viszony alakult ki köztem és a „megbízó cimborám” között. Munkaidőben, a munkahelyen a szorosabban vett munkának van az ideje. Kötöttek a keretek, behatároltabb az idő. Munkaidőn és munkahelyen kívül, a hivatalos tiszteletköröket mellőzve őszintén, oldottan lehet beszélgetni. Könnyebb megismerni a másik gondolkodásmódját, hogy mit miért gondol, tesz úgy, ahogy. Így már könnyebben megy az együttgondolkodás is. Ilyenkor szoktak jönni azok a nagyszerű ötletek, amik egyébként sem a megbízónak, sem a tanácsadónak nem jutottak volna eszébe soha. Jellemzőn ez az a helyzet, amikor 1agy+1agy=3agy. Egy jó csapat teljesítménye mindig sokkal több, mint a csapattagok teljesítményének összege. De ehhez össze kell hangolódni, egy húron kell pendülni. Ennek leggyorsabb és leghatékonyabb módja a „Zavagyil Úr ottalszik”, heti kétnapos és egy éjszakás non-stop problémamegoldó „buli”.

Gondolkodjunk együtt!

Ha Ön azt szeretné, hogy a munkatársai

  • ugyanolyan lelkesedéssel, odaadással foglalkozzanak cégével, mint Ön,

  • a munkájukban maximumot nyújtva nem csak testben, hanem lélekben is jelen legyenek a munkahelyen,

  • cégét olyan növekedési pályára állítsák, amelyről Ön eddig nem is álmodott,

és érzelmi kötődés nélkül szeretne velem közösen együtt gondolkodni cége jelenéről, jövőjéről, akkor kérem, vegye fel velem a kapcsolatot az iroda@pozitivmunkatarsak.hu e-mail címen vagy hívjon a
+36 30 620 2215-ös telefonszámon.

Gondolkodjunk együtt!


Zavagyil Zoltán


Elérhetőségeink

Cím: 7400 Kaposvár, Dr. Kovács Sebestyén Gyula u. 5.

E-mail: iroda@pozitivmunkatarsak.hu

Mobil: +36 30 620 2215

Dr. Zavagyil és Társai Kft.

Számlaszám: 10918001-00000004-90890001

Adószám: 12817140-2-14

Cégjegyzékszám: Cg. 14-09-304935

Alapítás éve: 2002