A "fenntartható fejlődés" álomvilága, a minden határon túl növelhető gazdaság feltétele a bővülő fogyasztás, amit folyamatosan megújuló és egyre eredményesebb módszerekkel érnek el. Ma ott tartunk, hogy az emberek teljesen természetesnek veszik, hogy az életük értelme újabb és újabb dolgok megszerzése. A boldogság egyenlő a birtoklással. A túlnyomó többség régen elveszítette a képességét, hogy saját erőből visszataláljon belső értékeihez. Jelen állapotukban jórészt alkalmatlanná váltak arra, hogy az őket körülvevő világot és történéseket helyesen értelmezzék, megfelelő következtetéseket vonjanak le, és ennek megfelelően hozzák meg felelős döntéseiket. Ebből következik, hogy a magánéleti és munkahelyi problémáik is megoldhatatlan feladatot jelentenek számukra. Ez az ember testét és lelkét, valamint a környezetét deformálja, a jövőbeni kilátásait, lehetőségeit pedig lerontja.

Annak ellenére, hogy ezek köztudott problémák, nagyon nehéz rájuk megoldást találni. A személyekben, és velük együtt a társadalmakban a történelem során kialakult világnézeti, életfelfogás és önazonosságbeli torzulások korrekciója az egyén számára szinte lehetetlen, de legalábbis annyira nehéz, hogy csak elhanyagolható mértékben lehet sikeres. Ugyanis egy zseniálisan kialakított csapdába estünk. Jogában áll nem kollaborálni az egyénnek a hatalommal, kiléphet a fogyasztói társadalom hipnotikus álomvilágából, de abban a pillanatban, ha felelős valakiért - gyermeke, családja van - ezerszer is meg kell gondolnia, mit tesz.
A munkavállalók az otthoni megoldatlan problémáikon rágódnak a munkahelyükön, és a munkahelyi feszültségeiket vezetik le a családtagjaikon. Ezek így egymást erősítik, és növekvő ütemben amortizálják az egyént, a családi békét és a munkahelyi teljesítményt.
Jelentős mértékben éppen ezen okok miatt sok cégvezető úgy gondolkodik még ma is a munkásairól, mintha megragadt volna az ipari forradalom időszakában, és elhasználódó, eldobható termelőeszközként tekint rájuk.
A jelenlegi helyzetben a dolgozók vagy azért dolgoznak egy munkahelyen, mert nem tudnak máshol elhelyezkedni, vagy azért, mert máshol nem tudnának legalább ugyanannyit keresni. De ha valahol többet ígérnek, azonnal veszik a kalapjukat, és már mennek is. Az egy munkahelyen maradás tehát elsősorban pénzkérdés. Mindezt a cégvezetők közül sokan erősítik, az "el lehet innen menni", "nincs pótolhatatlan ember", vagy a "sorban állnak a munkanélküliek a kapunk előtt" gondolatokkal összefoglalható hozzáállásukkal.

Nem tartható tovább az a felfogás, hogy a dolgozó akkor teljesít jól, ha állandó félelemben és bizonytalanságban tartják. Az ilyen dolgozó addig képes így egy viszonylag stabil, de alacsony szintű teljesítményt nyújtani, amíg bele nem betegszik. Nem kérdés, hogy az lenne optimális minden cégtulajdonosnak, ha a munkavállalóik 100 százalékosan a munkájukra koncentrálnának, és azért dolgoznának éppen nála, mert éppen ott és éppen az a munka az adott embernek a megfelelő ahhoz, hogy kibontakoztassa a képességeit.

Ennek a problémának a megoldása lehet a kulcsa a valóban fenntartható fejlődésnek. Kutatásaink eredménye szerint egy cég legfőbb értéke nem kizárólag a műszaki eszközeiben, a dolgozók megszerzett ismereteiben, vagy a ledolgozott munkaórákban rejlik, hanem abban a teremtőerőben, ami az emberben végtelen energiaként a mai napig szinte teljesen kiaknázatlanul, sőt, elnyomva vár arra, hogy végre valaki felfigyeljen rá és rendeltetésének megfelelően használni kezdje. Természetesen ezt az erőt elsősorban maga a személy képes használni, ha képessé válik rá. Az a cég, amelyik ilyen fejlett személyiségű munkavállalókkal rendelkezik és okosan gazdálkodik képességeikkel, eddig elképzelhetetlen mennyiségű plusz energiához jut.
A munkaadónak fel kell ismernie, hogy ez az egyéni fejlődés egyben a cég fejlődését is jelentheti. Ugyanis ha a munkavállaló úgy érzi, hogy az adott munkahelyen önmagára talált és szívvel-lélekkel nem csak a pénzért, hanem önmagáért is dolgozik, hihetetlen teljesítményt képes produkálni. Ha fejlődnek az egyes emberek, a gazdaság szereplői, akkor nem kérdés számomra, hogy el fog indulni a változás, ami egy élhetőbb világ felé mutat.